A Fővárosi Önkormányzat április végéig várja a budapestiek véleményét a Rákosrendezőre tervezett mini-Dubajról, valamint a fővárosi szakrendelők sorsáról is kérdezik őket.
Karácsony Gergely főpolgármester bejelentése szerint négy kérdésre várják a válaszokat:
- Mi épüljön Rákosrendezőn?
- Olyan parkváros, amely megfizethető lakásokból és zöldfelületekből áll.
- Luxuslakások és turisztikai látványosságok alkotta „mini-Dubaj”.
- Hogyan vonja be a befektetőt az állam a Rákosrendező fejlesztésébe?
- Nyílt eljárás keretében, a koncepció kialakítását követően versenyeztesse a potenciális befektetőket.
- Államközi szerződés keretében, versenyeztetés kizárásával adja át a területet a befektetőnek.
- Milyen magas épületek építhetők Rákosrendezőn?
- Csak az Andrássy út és a Hősök tere világörökségi látványát nem érintő épületek épülhetnek.
- Felhőkarcolók építése is megvalósulhat Rákosrendezőn.
Politikusok, városfejlesztők és építészek évtizedek óta beszélnek a főváros központjában, az M3-as autópálya bevezető szakaszán elhelyezkedő rozsdaövezet, Rákosrendező megújításáról. A Lázár János által bejelentett beruházással kapcsolatban a Szabad Európa több riportban is foglalkozott. A tervek szerint arab befektetőkkel mintegy 600-650 ezer négyzetmétert építenének be, és 250-350 ezer négyzetméteren közparkot alakítanának ki. Tényfeltáró videós műsorunk, a Szabadon, részletesen bemutatta a terveket, amelyeket itt is megtekinthetnek.
Eközben a terület kiürítése már megkezdődött, és egyes bérlők olyan rövid határidőt kaptak, ami jelentős problémákat okoz, sőt, egyes vállalkozások csődbe juthatnak.
Budapesten huszonnyolc Margit-szigetnyi terület áll kihasználatlanul. Ezek elhagyatott, lepusztult barnamezős területek, amelyek azonban Budapest aranytartalékának számíthatnak, ha található rájuk beruházó. Ezt mutattuk be legutóbbi videóriportunkban.
Mi legyen a szakrendelőkkel? Karácsony Gergely hangsúlyozta, hogy bár a kormány nem teljesítette maradéktalanul ígéreteit, az elmúlt évtizedek legnagyobb fejlesztését valósították meg a fővárosi egészségügyi ellátásban. A főpolgármester úgy véli, hogy napirendre kerülhet az a kormányzati terv, amely szerint állami fenntartásba kerülnek az önkormányzatok által működtetett járóbeteg-ellátó intézmények, ezért a lakógyűlés negyedik kérdése ezzel kapcsolatos:
- Mi lenne a garancia az egészségügyi szakrendelők fejlesztésére?
- Ha a szakrendelők a kerületi önkormányzatok fenntartásában maradnak.
- Ha az állam átvenné a szakrendelők fenntartását.
A korábbi, Lánchídról szóló Lakógyűléshez hasonlóan most is minden 14 évesnél idősebb budapesti részt vehet a szavazásban. A válaszokat április 28-ig várják a Lakógyűlés weboldalán, ahol egy e-mailes azonosítást követően lehet szavazni.