Az Inscop közvélemény-kutató szerint a romániai elnökválasztáson a rendszerváltás óta példátlanul szoros verseny várható. A legfrissebb mérések alapján a november 24-i választáson 20-25 százalékos támogatottságú jelöltek juthatnak a december 8-án tartandó második fordulóba. Remus Stefureac, az Inscop igazgatója, a gyűjtött adatokra hivatkozva elmondta az Aktual24.ro portálnak adott interjúban, hogy egyedül Mircea Geoana, a leköszönő NATO-főtitkárhelyettes, aki függetlenként indulhat, rendelkezik több mint 20 százalékos támogatottsággal, de még számára is nagy meglepetés lenne a 25 százalék meghaladása.
A második helyen Marcel Ciolacu szociáldemokrata miniszterelnök áll, szavazatai 17-19 százalék között mozognak, ami a pártja támogatottságának fele. Elena Lasconi, az USR nemrég megválasztott elnöke, szorosan követi őt 15-16 százalékos támogatottsággal. Emellett George Simion és Diana Sosoaca, akik a többi párt szemében szélsőségesen nacionalisták, szintén bejuthatnak a második fordulóba, mivel 13-14 százalékos eredményeket értek el. Az Inscop vezetője szerint Nicolae Ciuca, a PNL elnöke, pártja támogatottságától jelentősen elmaradva, már 10 százalék alá csúszott. Stefureac hangsúlyozta, hogy megszoktuk, hogy a második fordulóban a jelöltek egyikének 30, a másiknak 40 százalékos támogatottsága van, és a jobboldali jelölt nyer.
Azonban a mostani kiélezett versenyben, ahol sok erős jelölt között oszlanak meg a szavazatok, meglepő lenne, ha valaki 25 százalék felett zárna a második fordulóban. Ilyen helyzetben a külföldön élő románok szavazatai dönthetnek, mivel az ő politikai preferenciáikat nem mérik a helyi felmérések. Az előző elnökválasztáson mintegy egymillió román állampolgár szavazott külföldön, ami az összes érvényes voks 7-10 százalékát jelentheti – számolt be az Agerpres hírügynökség.