A román újságírók érdeklődése ellenére Marcel Ciolacu miniszterelnök nem volt hajlandó véleményt nyilvánítani Orbán Viktor Tusványoson tett beszédéről. Szerinte a magyar miniszterelnök csupán ismételte azokat a gondolatokat, amelyeket Budapesten és Brüsszelben is megfogalmazott.
A román kormányfő elutasította az Orbán Viktor beszédét firtató kérdéseket, és megvédte Magyarországot, hangsúlyozva a két ország közötti szoros gazdasági kapcsolatokat.
„Ez az ő ügye. Mondott valamit Romániáról? Azt akarták, hogy megtiltsam neki, hogy Romániába látogasson? Szerintem ugyanazt mondta, amit Brüsszelben és Budapesten is. Ez nem az én dolgom” – nyilatkozta Marcel Ciolacu.
A román miniszterelnök elmondta, hogy konkrét gazdasági kérdésekről tárgyalt magyar kollégájával, hangsúlyozva, hogy Magyarország Románia harmadik legfontosabb partnere az Európai Unióban.
A két vezető bukaresti találkozóján egy konkrét kérést is megfogalmazott a román kormányfő.
Hozzátette, hogy tárgyalt Orbán Viktorral a két főváros közötti gyorsvasút megvalósíthatósági tanulmányának elindításáról. Elmondása szerint itt a költségek nem elsődlegesek, hanem az a lényeg, hogy a beruházás milyen mértékben járul hozzá a román és a magyar gazdaság növekedéséhez.
Arra a kérdésre, hogy Románia az év végéig csatlakozni fog-e a schengeni övezethez, Ciolacu igennel felelt. „Ha a személyes véleményemet kérdezik, anélkül hogy részletekbe bocsátkoznék, akkor igen” – nyilatkozott.